Pély Barnának, Dorina kedvesének elege lett abból, hogy akárhol jelenik meg párjával, az emberek nem túl nagy szeretettel fogadják őket. - írja a ma.hu
2003-ban indult a Megasztár első szériája, ahol Pély Barna, a United nevű együttes frontembere mint zsűri, Galambos Dorina pedig mint wannabe megasztár megasztár-jelölt találkoztak. Barna nem csak egy tehetséges résztvevőt látott Dorinában, hanem a Nagy Ő-t is benne találta meg.
Rossz nyelvek szerint ez csak egy tiszavirág életű érdekkapcsolat lesz - mondták akkor. Ám az idő Dorináékat igazolta, szerelmük ugyanis jóval túlélte a Megasztár forgatagát, sőt kettejük viszonya még ma is - három év elteltével - épp olyan idillikus, mint a kezdetekkor.
..azaz idillikus lenne, ha a nyilvánosság és a média nem zaklatnák állandóan az ifjú párt. Barna arról panaszkodik, hogy akárhol jelennek meg, az emberek valósággal szétszedik őket.
Barnát megviseli, hogy folyton azzal kell szembesülnie: félreismerik kedvesét, mindenki kényeskedő, hisztis lánynak képzeli Dorinát, holott ez egyáltalán nincsen így. És egyébként is: köztük minden a legnagyobb rendben van! - üzeni a kételkedőknek.
Hozzászólások
hát szentem jobb is!!!!!!!