Na, nem kell megijedni... azért nem teljesen! Szakításról szerencsére szó sincs, a zenész-páros mindössze csak szakmai téren pihenteti az együttlétet. Karrierjüket ezentúl külön-külön fogják építgetni. Az idén 23 éves Galambos Dorina a Viva televízió Interaktív című műsorában mesélt terveiről.
Boldogan újságolta a műsorvezetőnek, Kisónak, hogy felvételt nyert a zenei képzés csúcsát jelentő Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre (korábbi, ismertebb nevén: a Zeneakadémiára). Dorina a következő öt évet előadóművész szakos hallgatóként fogja tölteni, és saját bevallása szerint ezentúl minden idejét tanulásnak szenteli majd. Ez nem kis áldozatot jelent, hiszen Barna és Dorina nagy kanállal habzsolják az élvezeteket, erről a sokszor éjszakába nyúló mulatozások is tanúskodnak. A Megasztárban feltűnt csillagnak azonban nagyon fontos ez az iskola, és éppen ezért szeretné teljes erőbedobással csinálni, úgyhogy a média valószínűleg kevesebb botrányáról fog beszámolni Dorinának. Legalábbis az elkövetkező öt évben. Az énekesnő - mielőtt bárki nyugtalankodni kezdene - megígérte: a bulizást lehet, de szerelmét egy percig sem hanyagolja majd!
Hozzászólások
ez nagy szívás de nagyon nagy!!!!!
XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXD